Először is, ezúton is szeretnék kölcsönös tegeződést felajánlani, tehát kölcsönösen tegező formában kommunikáljunk szóban és írásban is!
Kérlek, figyelmesen olvasd végig az alábbiakat!
A "Szakdolgozati konzultáció" kurzus elvégzéséhez négy alkalommal kell személyesen konzultálnunk. Az egyes konzultációkig meghatározott tartalmú dokumentumokat kell elkészítened, és a konzultációt megelőzően e-mailben elküldened. A konzultációkon ezeket a dokumentumokat kell bemutatnod, valamint válaszolnod kell a velük kapcsolatos kérdéseimre, és a közösen megbeszéltek szerint kell tovább haladnod a munkádban.
A kurzus "tömbösítve" nem végezhető el, az egyes konzultációk eredményeinek egymásra kell épülniük, vagyis egy adott konzultáción megbeszéltek szerint kell tovább haladnod a munkádban a következő konzultációig.
“Az egyes konzultációkig elkészítendő anyagok” című szakaszban olvashatod (lejjebb), hogy milyen tartalmú dokumentumokat kell elkészítened az egyes konzultációkig. Ezek a dokumentumok értékes részét fogják képezni a leendő szakdolgozatodnak. Természetesen változtathatsz rajtuk a konzultációkat követően, de az fontos, hogy az alapját tudják képezni az érdemi konzultációnak.
A dokumentumokat e-mailben küldd el a számomra lehetőleg docx, különben pdf formátumban. Beküldési határidejük az egyes konzultációk központilag meghatározott határideje. Az e-maillel azt is jelzed, hogy készen állsz a konzultációra. Válaszul megírom a legközelebbi alkalmas időpontjaimat, amelyekből remélhetőleg fogsz tudni választani. A személyes konzultációkat preferálom. Különleges, indokolt esetben tarthatunk online konzultációt.
Az első konzultációs alkalom rendhagyó, már a témabejelentő hivatalos leadása előtt megtörtént.
A négy hivatalosan meghatározott tematikájú konzultáció mellett természetesen további konzultációs alkalmakat is egyeztethetünk, ezt szintén e-mailben kezdeményezheted!
Ez a konzultációs alkalom rendhagyó, a témabejelentő hivatalos leadásával teljesítetted.
Elkészítendő a dolgozat által megvalósítandó szoftver követelményleírása, azaz részletes specifikációja, különös tekintettel a funkcionális követelményekre. Ennek formája legyen:
egy use-case diagram
aktorokkal, funkciókkal, relációkkal
a rendszer nagyobb alrendszereit téglalapok határolják el egymástól
valamint user story-k felsorolása
adott típusú felhasználóként (as), adott környezetben (given), adott tevékenység végzésekor (when) mi történik (then)?
az esetek az összes körülményt és lehetséges bemenetet vegyék figyelembe, különös tekintettel a hibalehetőségekre (pl. hibás bevitel)
az egyes történetek egyúttal megadják a végleges alkalmazás funkcionális teszteseteit
A nem funkcionális követelmények közé tartozhatnak például a hatékonysággal, biztonsággal kapcsolatos elvárások.
Elkészítendő a szoftver architektúrájának a terve:
az adatbázis táblái és a közöttük lévő kapcsolatok diagramon ábrázolva;
az üzleti logika bemutatása a modulok vagy osztályok eljárásainak vagy metódusainak és a kapcsolatainak a leírásával;
a felhasználói felület képernyőinek terve, és a képernyők közötti navigációs irányokat bemutató áttekintő ábra.
Elkészítendő
a legalább 60-70%-ban működő program,
továbbá annak a tisztázása (például jelölésekkel a use case diagramon és/vagy a user storykban), hogy a funkcionális követelmények közül mit teljesít, illetve mit nem teljesít a program a jelenlegi változatában.
A programot a konzultáció során a saját számítógépeden futtatva kell bemutatnod (személyesen a laptopodon, vagy online konzultáció keretén belül a saját asztali számítógépeden, megosztott képernyővel).
A konzultáció során értékeljük a program jelenlegi változatát a hivatalos értékelési szempontrendszer fontosabb kritériumai szerint, illetve megbeszéljük, hogy mit kell még tenned annak érdekében, hogy maradéktalanul megfelelj nekik. Ezek a kiemelt szempontok a következők:
A kötelező tananyagon kívüli felhasznált ismeretek
A forráskód áttekinthetősége (strukturáltság, kommentezés, beszédes és konvencionális azonosítók stb.)
A kód-újrafelhasználás nyelvi eszközei (függvények, származtatás stb.)
Ellenőrzés, hibakezelés
Felhasználóbarátság (könnyű használhatóság, felhasználói tradíciók figyelembe vétele, helyzetérzékeny súgó stb.)
A 4 központilag előírt konzultációnak nem témája a felhasználói dokumentáció, miközben az a szakdolgozatodnak egy jelentős részét fogja kitenni. Éppen ezért az alábbiakban kiemelem és részletezem a szakdolgozatok bírálatának hivatalos szempontrendszerében megtalálható, a felhasználói dokumentációhoz kapcsolódó legmeghatározóbb elvárásokat.
A program működése értékelhető legyen a program futtatása nélkül is a felhasználói dokumentáció elolvasásával. Ennek érdekében a felhasználói dokumentációból derüljön ki a program összes funkciója (beleértve a hibakezelést), és képeken látható legyen a program összes egymástól eltérő felülete (ablaka, weblapja).
Egy adott szerepkörbe tartozó felhasználónak a dokumentáció egy adott összefüggő részét kelljen elolvasnia (a bevezető elolvasásán túl), tehát ne kelljen rendszeresen ugrálgatnia a dokumentáció különböző részei között annak érdekében, hogy a számára releváns információkhoz hozzájusson, ugyanakkor a szerepkörére nem tartozó információkat pedig elkerülje.
Az egyes funkciók bemutatásának a sorrendjét alapvetően az határozza meg, hogy a programot igénybe vevő (adott szerepkörű) felhasználónak időrendben várhatóan milyen sorrendben lesz szüksége az egyes funkciókra. (Például egy webshop esetén a dokumentáció előbb ismertesse a termékek kereséséről, és később a kosár kezeléséről szóló tudnivalókat.)
A programról készült képernyőképeken belül (és a dokumentáció egyéb képein is) a dokumentáció 100%-os méretű nézete mellett (jól) olvashatók legyenek a feliratok. Szükséges esetben a képernyőképek lényegtelen részletei levághatók.
A szakdolgozatírással kapcsolatos, a kar honlapján elérhető, aktuális és hivatalos dokumentumokat feltétlenül olvasd el a munka megkezdése előtt, különösen a szakdolgozat bírálatának a szempontrendszeréről szóló dokumentumo(ka)t!